HAJÓS KÉPEK

…Ezek a nagyméretű [olaj]festmények valójában igen kevesek számára megmutatkozó, de valóságos, jól érthető helyzetet idéznek fel. Hiszen a „pusztulás” vagy elhasználódás élménye valamennyiünk számára felismerhető jelzésekben mutatkozik, és itt nem látunk mást, mint a használatban elhasználódó, az idő nyomait magán viselő, jellegzetesen pusztuló felületek mintázatait. Az eredeti helyzetet rekonstruáló logika és az emlékek képeit érzelmesen rendező meditáció jel és jelentés-síkjai egymásra csúsznak. És ez így már az emésztetlen valóságnál bonyolultabb jelenség. Nyers képek teszik, ha tetszik, de az esztétikai értelmű rendteremtés minden erényével felruházottak. A Galamb című festmény a szenvtelenül előadott helyzetet még érzékibbé és jelentésgazdagabbá teszi a századfordulót idéző írásmóddal, a poétikus kifejezéssel, ami – ezúttal – egy közönséges hajó neve. Fejős Miklós sikeresen rögzíti élményét a tárgyleírás eszközeivel, miközben ugyanilyen sikerrel képes költői összetettséget és rendkívüliséget biztosítani amúgy jelentéktelen tárgyaknak. A sorozat többi darabja is sokkal inkább beszél az idő és a tényleges közegekben megkopó tárgyak egyszerű kapcsolatáról, mint a tárgyak nyelvén magáról a történelemnek és az embernek a viszonyáról. Miközben erős vízszintes sávokra egyszerűsödött szín-szerkezetek, amelyeknek csíkjai, mint afféle zászlók csupa romantikus „hangzású” keverék tónussal hatnak. Egyes „hajóoldalak” különös keverékszínekkel borított felületei a „festészet utáni” absztrakció kimeríthetetlen variációs gazdagságát hozzák, miközben vissza-visszaidéződik tárgyi és természetes kép is…