KENYÉRPORTRÉK

Festészeti útkeresésem legújabb fejezete 2014-re nyúlik vissza. Akkor kezdtem el látvány után kenyereket festeni. Eleinte nem volt szándékom, hogy a munkák sorozattá álljanak össze. Egyszerűen hiányzott a közvetlen megfigyelés élménye, miután hosszú évekig foglalkoztam fotó alapú, mediális képek festészeti átírásával. A gyakorlatot meditációs, bizonyos értelemben terápiás tevékenységnek szántam magamnak, miközben újra átéltem a tétnélküli képalkotás fesztelen szabadságát. Szabályokat pusztán a játék kedvéért állítottam magamnak: a modellnek a műterem ugyanazon pontjára helyezett egykilós fehér kenyérnek kell lennie, természetes fényben. Modelljeimről 4-5 ülésből készülnek el a képek, nagyjából kéttenyérnyi, valós méretüknek megfelelő léptékben. Idővel rájöttem, hogy – nem csupán a metódus miatt – valójában portrékat festek. Kenyérportrékat.