MOKETT-KÉPEK

Merthogy egy ciklus bontakozik ki a képek nyomán, joggal vethetjük fel annak a lehetőségét, hogy a művész a jelzett tárgyakkal körüljárható és felidézhető időt jeleníti meg. Ez az idő tapad egy személyiséghez, tapad napszakokhoz, kultúrához is. A gyermekkor játékai közül megmaradt emlékekhez, a kombinált szekrényben megbúvó eozin nipphez, egy állólámpához. A festő-mesterség mindeddig elfogadottnak tekintett szabályai szerint formált vásznak minden furcsaságuk és szokatlan nyelvi fordulataik ellenére is visszacsalogatják nézőjüket abba az ellentmondásoktól megszabadult miliőbe, amelyben valóságos és vizionált, lehetséges és képtelen még teljes egységben voltak. A gyermekkor világába, amely így és itt a művészet tökéletes szinonimájaként is érvényes lehet. Ha elfogadható még egyáltalán, hogy a gyermek kíváncsi, hittel teli odaadása, ragaszkodása és figyelme, gondoskodásra felhívó követelményei és szeretetre vágyódása követhetnek bennünket a felelős és felnőtt világ oktalanul megkurtított szabadságának birodalmába.